Bevállalod-bakiparádé

Sziasztok!
Azt hiszem, a legjobb dolog, ami ma történt velem, hogy rátaláltam M@rti blogjára. Nagyon jó kis olvasnivalók vannak itt. Főként az utolsó bejegyzése fogott meg: Bevállalod-bakik...
Neki már ecseteltem a mai termésemet: úgy belemélyedtem a blogja olvasásába, hogy beégettem egy tepsi ígéretesnek tűnő, sonkás croissant.

szerintem, ha a tetejét leszedjük, ehető részt is találunk benne...

Ja, és ha ez nem volna elég.... a sütésálló lekvárom úgy döntött a leveles lekvárostáskában, hogy mától nem bírja a hőt (  nem tudom, mi baja a 220 fokos sütővel... ) vagy a lekvárokat is kalibrálják, és azok kb 180 foknál elkezdenek sztrájkolni??

az elázott lekvárostáskák

itt látszik a legjobban, hogy mennyi lekvár maradt bent, és mennyi kint...

Egyszóval a tepsi úszott a sárgabaracklevkárban... Gyorsan " kikapkodtam " a táskákat ( csak egy cseppet vettem sietősre, valahogy nem bírja a kezem a forró cukros szirupot :-) ) , hogy legalább ne konyhai pajszervassal kelljen felfeszigetni őket kihülés után a tepsiből. Így gondolom a Marslakó a mostohám című film castingján se válogattak volna be főszereplőnek.... tudjátok, a csaj puszta kézzel vette ki a sütőből a forró tepsit....

Szóval így történt ez ma, de voltak még ilyen élményeim máskor is, mint minden becsületes háziasszonynak.
Hogy akkor miért fotóztam le őket? -fogalmam nincs, de most nagyon jól jönnek a képek...
Látni fogtok még itt csodálatosan tökéletes makaronokat, aminek nemhogy talpa nem lett, de teteje sem... Bánatomban levakargattam őket a papírról ( mert persze a sütőpapírhoz is úgy ragaszkodtak, mint még soha )  és megettem őket...

itt sütés előtt, de azt is mondhatnám, hogy sütés után...
mert a kép semmit sem változott...

Egyszóval  nálam egyáltalán nincs káosz a konyhában, amikor sütök, sőt mindig minden tökéletesen sikerül!
És ahogy a mesék végén mondani szokták : " aki nem hiszi, járjon utána " . .  .
Egyébként, ha valaki tényleg utána akar járni, szívesen látom !!!

Ja, és jut eszembe... fertőző betegség ütötte fel nálunk a fejét.... -a gyerekeim is elkezdtek sütni :-))
Hogy ez krónikus marad-e, nem tudom, de a 6 éves kisfiam lefőzött teljesen : kb 1000x futottam neki az ijen jellegű keverős sütiknek, amit ő választott, de egyszer sem sikerült! Erre Ő porig alázott azzal, hogy első nekifutásra olyan tökéletes tortalapot sütött, hogy majd'megszólalt...
Teljesen megszégyenülve közöltem vele, hogy minden elismerésem az övé...
Na, de milyenek a gyerekek??? Ugye soha nem égetik se, apát, se anyát.... nos, ez enyém is ilyen :-))  , az első adandó alkalommal közölte a népes vendégsereggel, hogy anya a mai napig sem tud ilyen egyszerű sütit elkészíteni, mint Ő.....
Icipicit sem volt égő.....

Ádám, az ő első zsiráf-tortájával

a könyvben zsiráf-tortaként emlegetik...

A nagylányomról is essék szó.... ő is nagyon jót alkotott, így 8 évesen, Banános muffint választott, amiből csak a végén derült ki, hogy kifelejtettük a lényeget, a banánt.... Ráadásul a szükséges 2 helyett csak 1 volt itthon, az is már látott szebb napokat... Szóval Dorcsi megoldotta a dolgot: egy darabig nézegette a banánt, majd közölte, hogy ha már kimaradt a sütiből, akkor ő azt gyorsan meg is eszi...

a banán nélküli banános muffin a fogatlan, "elbájoló mosolyú" Dorcsi társaságában...
nálunk csúszik a fogváltás időszaka...

A történetnek ezzel nincs vége.... ugyanis a legkisebb Törpillám, aki alig 1,5 éves, hozott egy kisszéket, odatette a konyhapulthoz és elmutogatta, hogy ő is készíteni akar valami sütifélét...
Azt hiszem, ez tette volna fel az i-re a pontot, ha Ő is kifőzi-süti anyát a konyhából.....

a szintén félig fogatlan Törpillám, Nócus